2016. október 24., hétfő

Amikor a kreativitás beindul...

Alíz immár másodikos. S sorra hozza a 5* -ösöket, s főként a nagy precizitást igénylő kiegészítős, kiszínezős rajzokban jeleskedik. 



Ezért úgy gondoltam meglepem őt egy saját készítésű porrongy-babával, és papírszalvétából is meghajtogatom, hogy inspiráljam őt.













Aztán kisvártatva megnéztem az üzeneteimet a facebookon és Titusz, Alíz apukája ezt írta:


  • Ma mikor megérkeztem haza. Alíznak oda is attam a babákat. Nem mondtam neki azon kívül semmit, hogy Önök küldték. Azonnal be is vonult a szobájába és 4-5 perc múlva az alábbi dolgokkal jelent meg.
  • A baloldali az első a másik meg már a másolata. Ja igen! Nem szedte szét az Ön által küldött babákat. Ő így oldotta meg, a saját kút fejéből.🙂



S hogy milyen kreatív ez a kicsi lány, kaptam még az üzenetben néhány, a hétvégén készült művet:

Egy "papírlimonádét"





Egy menyasszonyt 



És három szál illatos rózsát (anyukája parfümjével meglocsolva), ugye ti is érzitek az illatát?!



Én pedig ezt a kicsit Vackoros távölelést küldtem érte szeretettel.


2016. február 3., szerda

Alíz első féléve az első bében

A MAT (Mariann-Alíz-Titusz) család megnyugodhatott, Alíz tovább folytathatja iskolai tanulmányait  a Liszt Ferenc Általános Iskolában.





A tanító néni azt mondta, 2015 szeptemberétől kezdődően az első hat héten teljesített tanulmányi eredménye alapján nincs szükség arra, hogy leüljenek beszélni, minden rendben van Alízzal.

Alíz az iskolában napközis, anyukájával azonban minden délután szoktak tanulni. Ha készen van az írásbeli, akkor gyakorolnak, olvasnak.


A felnagyított vonalak és négyzethálók
Alízka kezdetben a vonalak, számok, betűk leírásának megtanulásához a speciális nagyméretű írólapokat használta, majd az előírt írás és matek füzetet felnagyították neki. Attól kezdve és jelenleg is abba ír. Egyedül erre a nagyításra volt szükség eddig. A tankönyvekben a képeket, a szöveget is látja, és ugyanazt használja, mint az osztálytársai.




Vackorék első béjében pedig eközben névsorolvasás volt:

– Ajha!
Kökörcsin utca!
Ott áll az iskola!
A ti csöpp Vackorotok
tanulni jár oda!
Tanító nénim Eszter néni,
másik nevén Demény,
hogy mindent megtanulok tőle,
nagy bennem a remény.
A szeme tiszta kék,
a haja barnásszőke
vagy szőkésbarna talán,
s amit tudni kell, igazán
én kicsiholom belőle.
Van sok iskolatársam is,
fiú, lány – épp elég!
Mindjárt sorolom őket,
ha nem soroltam volna még:
Nagy Balázs – egy,
Kormos Luca – kettő,
Keszthelyi Dani – három,
Hidegkuti Márti – négy,
Zelnik Bálint – öt,
Parancs Panni – hat,
Domokos Matyi – hét,
Maros Donka – nyolc,
Csukás Pista – kilenc,
Zachár Zsófi – tíz.
A tizenegyedik én vagyok,
ki a sok ELSŐ BÉS között
az egyetlen mackó vagyok.

A miskolci úti Gyengénlátók Iskolájából a fejlesztő pedagógus - amikor Alíz el tud menni az iskolába -, 2-3 hetente heti egy alkalommal továbbra is tart neki fejlesztést.

Az őszi fogadó órán a tanító néni azzal fogadta a szülőket, hogy beszéljen Mariann, mivel ő csak jókat tud mondani Alízról.

Eleinte a matek volt a kedvenc, aztán az olvasás, ének és a néptánc. Az olvasás is egyre jobban megy, a téli szünetben már meseolvasás volt a házi feladat. A rajzórákon készített munkái szépek. A közelmúltban készített álarcot a tanító néni meg is mutatta az osztálytársaknak, és megdicsérte Alízt, hogy milyen szépen dolgozott.





Az első felmérők
Az első félév vége előtt a felmérések: matek, irodalom és magyar nyelv is 100%-os lett, a természetismeret gyengébb, 85%-osra sikerült.

Az első szöveges értékelés
Eltelt az első félév, január 19-én megkapta a MAT család a szöveges értékelést. Alíz a főbb tantárgyaknál több szempontból a legjobb értékelést kapta, és a többi is átlagosnak mondható. A kislány - személyiségéből adódóan - az órákon ritkán jelentkezik, nehezen nyílik meg.

Alízka az elmúlt félévet eredményesen zárta, minden családtag megelégedésére. Szeret iskolába járni, és szülei igyekeznek megtenni mindent, hogy ez így maradjon, és minél több sikerélményhez jusson a tanulmányai során.



Ez még az őszi szárazföldi görkorcsolyás edzés



Úszás után furulyázás és korcsolya
Ősszel hetente rendszeresen úszni mentek. A második félévben énekórán furulyázni tanulnak. A téli időszakban szerdánként rendszeresen jártak, és járnak korcsolyázni a Városligeti Műjégpályára.

Jönnek a 7. éves születésnapi bulik
Egy kis szabadidős programról néhány gondolat: Alízkát két osztálytársa is meghívta már a szülinapi bulijába, ahol nagyon jól érezte magát. Az ő születésnapja áprilisban lesz, és MAT-ék is gondolkodnak arról, hogy elsős osztálytársakkal ünneplik meg a 7. szülinapot.




Még a 6 éves szülinapon

Jön a farsang
Most készülődnek a február 5-ei farsangra, ami a Városligeti Műlyégpályán lesz. Alíz a Jégvarázs című mesefilmből Elsa jelmezébe bújik, de egy kicsit tart a szerepléstől.




Hatévesek lettünk...

A babazsúr, az ovis ballagás, a gyerekenap és egy kis "velnesz"- úszás, lovaglás és miegymás.
















"Hanem egy nap, / egy szép napon / a csöpp Vackor életének / nevezetes napja vagyon: / születésnap, / de még milyen! / Hatéves lett, / hatesztendős, / tehát ez a születésnap / biza nem volt akármilyen! / Mikor reggel / belépett az óvodába, / ott állt a fényes teremben / a gyerekek sokasága, / nevetgélve összesúgtak: / – Itt jön Vackor! – / Ott állt Kováts Vicu köztük, / s mint a legkomolyabb köztük, / legeslegkomolyabb köztük, / hat szál szegfűvel kezében / így szólt akkor: / – Kedves Vackor! / Szeretett barátunk! / Teneked igen sok jót kívánunk: / legyél nagy medve, / élj sokáig, / a mackói korlegvégső határáig, / és a füled / érjen a bokádig! / Héjjha, / hujjuj, / micsoda! / Azon a tréfás köszöntőn / jót mulatott ama fényes, / ékességes óvoda! / Hát amikor felelt Vackor! / Fölállt a helyén zavarban, / s torkát köszörülte akkor: / – Kedves gyerekek! / Én sokat beszélni nem szeretek! / De annyit mondhatok, / hogy amért ide járhatok, / igen boldog vagyok, / Most pedig, / hatéves koromra, / fogadom a bozontomra, / hogy ami sokat itt tanulok, / el nem felejtem. / És hogyha megmásolnám a szavam, / ne hívjatok Vackornak engem! / Nem szólt többet, / azt is lassan. / Úgy meghatódott a pisze, /hogy összeszorult a szíve, / aztán a könnye kicsordult, / s hullani kezdett patakban." Kormos István: Vackor születésnapja... 
Mikor Alíz is hat éves lett virágot kapott ébredéskor.

Jöttek a rokonok és barátnők a zsúrba.